60 Napos Időjárás Előrejelzés Kaposvár
Megköszönnek minden kedvességet, akár azt, hogy vacsorát főzött, vagy éppen bevásárolt, és akármit is tett mondjuk a munkahelyén, vagy akármilyen rossz döntést hozott, próbálják az ő szemszögéből nézni a helyzetet, és igyekeznek ítélkezés nélkül tekinteni a helyzetre, kiemelni belőle a legjobbat. Ezáltal a viselkedés által felerősödik majd a bizalom, képesek lesznek megnyílni egymásnak, és annyira szoros és intim kapcsolat alakul ki közöttük, hogy a szakítás esélye minimálisra csökken. Persze, ez azért nem azt jelenti, hogy minden súlyos tettet meg kell bocsátani a másiknak. Romantikus képeken az igaz szerelem Egy esküvő mindenkiben érzelmeket mozgat meg. A párnak hatalmas lépés ez a nap az életében, és ezt a legtöbben szeretik meg is örökíteni, hogy később újra és újra átélhessék életük egyik meghatározó pillanatát. A beállított esküvői fotókon kívül sokat tudnak adni azok a képek, melyek az elkapott, meghitt pillanatokat ábrázolják. Ezekből mutatunk néhány könnyfakasztóan romantikusat.
2016. jún 20. 14:35 Íme 5 tipp, hogy hogyan ejtse szerelembe kiszemeltjét! / Illsuztráció: Shutterstock Vajon mi a szerelem titka? Ezt a kérdés bevallva vagy bevallatlanul szinte mindnyájan feltesszük néha, azonban sosem kapunk kielégítő választ. Sokszor nem értjük, mi nem tetszett bennünk a másiknak, vagy hogy minket miért nem villanyozott fel élőben a társasága annak, akivel előtte lévő nap éjszakába nyúlóan olyan jót beszélgettünk telefonon, mint még soha senkivel azelőtt. Persze olyan is előfordul, hogy meggebedünk valakiért, aki úgy érezzük, sosem lehet a miénk. Ilyenkor vannak, akik mindenféle praktikát kipróbálnak, kezdve a szerelmi bájitaloktól a woodoo varázslatokon át a gusztustalanabbnál gusztustalanabb pogány szokásokig - hasztalanul. Felejtse el a mágikus szerelmi praktikákat! M. Gary Neuman szerint a pszichológiában van a megoldás / Fotó: Facebook Na de mi van akkor, ha azt mondom, hogy igenis létezik egy megoldás, mi több, öt olyan "csel" van, amelyeket alkalmazva a lábaink előtt hever majd szerelmünk tárgya?
A pontos okát ennek nem igazán lehet tudni, de érdemes előnyödre fordítani ezt a tudást: az első randin inkább ne fagyit egyetek, hanem igyatok forró csokit – vagy menjetek el vacsizni. 2. Ne csak hallgass, figyelj is Talán nem tűnik különlegességnek, de nagyon fontos, hogy figyelj a másikra beszélgetés közben. Ne próbáld meg sokszor magadra terelni a témát, hanem hagyd, hogy a partnered úgy érezze, érdeklődsz iránta. Ez a későbbiekben is fontos, ugyanis egy Michigan egyetemi kutatás szerint azok a párok, akik képesek egy vita után tényleg figyelni a másik mondanivalójára, sokkal kisebb arányban választják a szakítást. 3. Tartsd a szemkontaktust, minél többször A szemkontaktus fontosabb, mint gondolnád, ezt pedig már a 70-es években is megállapították! Egy felmérés szerint ugyanis azok a párok, akik napi szinten többször néztek egymás szemébe, és igyekeztek így is intimitást teremteni, sokkal boldogabbak voltak a kapcsolatukban, szemben azokkal, akik erre nem fordítottak figyelmet. 4. Mondd gyakran, hogy "köszönöm" Ne felejts el köszönetet mondani a pasidnak, ha valamiben segít neked!
Azonban az egymás szemébe nézés nemcsak a szerelem következménye lehet, hanem az oka is. Ha sokáig nézel valakit, és gyakran teszed ezt, kicselezed a másik elméjét, mert emlékszik, hogy milyen a "szerelmes nézés". Tehát romantikus értelemben kezd gondolkodni rólad. Az idegrendszer elkezd fenetil-amint termelni, amely azt a benyomást okozza, amit akkor érzünk, amikor szerelmesek vagyunk: "lepkék a gyomorban", szapora szívverés, meleg tenyér. Hogyan tudna bárki ellenállni? 3. Mondj el valami kínosat magadról. Az nyilvánvaló, hogy egy nyitott és kommunikatív személynek több esélye van arra, hogy kedveljék. Tehát semmi meglepő nincsen abban a tényben, hogy ha félelem nélkül megosztasz információkat magadról és az életedről, azzal azt éred el, hogy mások kedveljenek. Egy tanulmány szerint, amelyet a Harvard Business School tudósai végeztek el, a résztvevők 79%-a preferálta, hogy nyitott és őszinte legyen az első randin. Nem rejtegettek semmit még akkor sem, amikor furcsa szokásokról, ízlésről és velük történt kínos szituációkról vagy akár negatív jellemvonásokról volt szó.