60 Napos Időjárás Előrejelzés Kaposvár
honvéd ezredes 2021. június 24-én, életének 90. Szeretett halotunkat 2021. július 23-án 10. 00 órakor búcsúztatjuk a szolnoki Kőrösi úti temetőben. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, dédnagymamánk KÁTAI EMILNÉ (Veréb Margit) 87. éves korában váratlanul elhunyt. Búcsúztatása 2021. július 27-én 10. 00 órakor a tiszasülyi temetőben lesz. A gyászoló család Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk KISS ANDRÁSNÉ (Született: Major Mária Terézia) temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család és Zoli Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MUNKÁCSI FERENCNÉ (született: Pillinger Terézia) a KÖZGÉ nyugalmazott tanárnője, életének 79. évében, 2021 július 1-én elhunyt. július 20-án 11:30 órakor kezdődik, a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temető ravatalozójában. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, sírjára a kegyelet virágait helyezik, és gyászunkban osztoznak.
Vállalkozásunk számára megtalálni a tökéletes helyet igencsak nehéz feladat, főleg napjainkban mikor amellett, hogy frekventált, igényes helyet keresünk, újabb egészségügyi és biztonsági szempontokat is figyelembe kell vennünk, na meg persze a munkavállalók megváltozott igényeit. Ezekhez a feltételekhez igazodva mutatunk egy elegáns üzlethelyiséget a Budai vár lábánál, melyből teljesen új a mai igényeknek 100%-ig megfelelő irodát alakíthatunk ki! Az I. kerület, frekventált részén, a Bécsi kaputól induló utcában találtunk egy kiválóan jól kihasználható irodahelyiséget, melyet tömegközlekedéssel és autóval egyaránt könnyen elérhetünk a Széll Kálmán tér és a Rakpart felől egyaránt, sőt a Batthyány tér felől érkezve gyalogosan is csupán 5-6 perc. A frekventált elhelyezkedés ellenére azonban az ingatlan közvetlen környezete nem zsúfolt, az utcában ugyanis nincs nagy átmenő forgalom ezáltal szabad parkolóhely is mindig akad. Ahogy azt a bevezetőben is említettük, a jó elhelyezkedés és az igényes megjelenés mellett kiemelten fontos, hogy az ingatlan biztonságos munkakörnyezetet biztosít.
14, 15:04, Kiskunfélegyháza KÉSZPÉNZÉRT bármilyen utánfutóját, lakókocsiját, autóját, büfékocsiját megvásárolom. : 06-70/424-7820, 70/632-5836 Azonosító: 312014 | Feladva: 2021. 14, 15:04, Kiskunfélegyháza VW TRANSPORTER T5-ös 2007-es évjáratú, 9 személyes, felújított motorral eladó. : 06-70/953-3243 Azonosító: 312123 | Feladva: 2021. 14, 21:19, Kiskunfélegyháza Fiatal, kedves beugrós PULTOS hölgy jelentkezését várjuk a Három Árva Sörözőbe. Érdeklődni lehet e-mailben a címen vagy személyesen 2021. július 19-én vagy július 25-én a Kiskunfélegyháza, Mikszáth K. u. 35. szám alatt. Azonosító: 312090 | Feladva: 2021. 14, 15:07, Kiskunfélegyháza A Hungary-Meat Kft. kiemelt kereseti lehetőséggel álláslehetőséget kínál BESZERZŐ MUNKATÁRS, MÉRLEGKEZELŐ és TAKARÍTÓ munkakörben. Jelentkezni a 06-76/463-815-ös telefonszámon vagy 6100 Kiskunfélegyháza, Majsai út 30. címen lehet. Azonosító: 312091 | Feladva: 2021. 14, 15:07, Kiskunfélegyháza Tisztelt Álláskereső! Kiskunfélegyházi SERTÉSFELDOLGOZÓ ÜZEMBE keresünk henteseket, húsfeldolgozó szakmunkásokat és húsfeldolgozásban jártas személyeket azonnali kezdéssel.
Kiado Téglalakás | Szolnok JNK Szolnok megye, Szolnok belvárosában teljesen felújított és igényesen berendezett 34 m2-es harmadik emeleti lakás kiadó. A lakás belső felépítése, előszoba, fürdőszoba külön mellékhelyiséggel és egy napfényes szoba ahol a konyhai rész is ki lett alakítva. A klímával felszerelt, új bútorokkal és teljes gépesítéssel rendelkező lakás hosszú távra bérbeadó, a bérleti díja 100. 000. -Ft/hó + rezsi + 2 havi kaució, a bérleti szerződés megkötése közjegyző előtt történik. Dohányzás és kisállat tartása kizáró tényező. A Madách utcai tégla falazatú társasház elhelyezkedése kiváló infrastruktúrával rendelkezik. Bevásárlási lehetőség, óvoda, iskola, orvosi rendelő, szórakozási lehetőség ( mozi, pláza, éttermek) a közelben rövid sétával elérhetők. Használja ki a lehetőséget, hogy kedvezőbb kamatozású OTP Bank hitelhez juthat, ha az OTP Ingatlanpont kínálatából vásárol. Ingatlant kereső ügyfeleink részére szolgáltatásaink és az ingatlanvásárlással, ingatlan felújítással kapcsolatos hitel ügyintézése ingyenes.