60 Napos Időjárás Előrejelzés Kaposvár
Amennyiben a két szárny egymás mellett kiterjesztve látható, egyszerűen szárny vagy kiterjesztett szárny vagy nyitott (nyilt sz., Bárczay 211. ) szárny vagy sasszárny a neve, amennyiben az egyik, oldalra fordított félszárny teljes egészében látszik és mögüle a másik kis része kibukkan, csukott vagy zárt szárny az elnevezése.
Rövid időre – főleg az abrakoló feltöltésekor – le is kötjük. Majd fél-fél napra távol tartjuk az anyjától, de nem lekötve, hanem szabadon. Sikeresebb ez a módszer, ha van még egy csikónk, avagy több csikó csoportba verődve éri meg ezt a kort. Az 5 hónapos csikót végleg elválasztjuk az anyjától. Csoportban a csikók hamar elfelejtik anyjukat, és a futóistállóban, majd a karámban is eljátszódnak. Eredményes, jó szokás – s ezért csak javasolni lehet a bevezetését –, hogy a választott csikók közé nyugodt, kiöregedett, csikót tűrő kancát tesznek. Ez amolyan "nagynéni" szerepet tölt be, jelenléte megnyugtatólag hat a csikókra, együtt tartja, vezeti őket, s hamar megtanítja legelni is. Az 1-2 csikót választó kistenyésztőnek nehezebb a dolga, mert az lenne jó, ha az elválasztott csikó legalább egy hónapon át ne találkozna az anyjával. Ezalatt a csikó feledi az anyját, a kanca pedig elapaszt. Ha másképpen nem lehet különválasztásukat elérni, akkor a csikót le kell kötni, vagy külön bokszban, karámban elhelyezni, de úgy, hogy semmiképpen se tudjon az anyjához jutni és szopni.
Hasonló problémát okozhatnak a drónok a párzási időszakban: amikor a madarak egy konkrét helyen gyülekeznek, ahol igyekeznek párra lelni, és egy arra reptetett drón megzavarja őket, akkor minden bizonnyal nem fognak arra a helyre visszatérni többet. Bizonyos fajok esetében akár generációk is eltelhetnek, mire sikerül új, biztonságosnak vélt helyet találni a nászra. Láthatjuk, hogy a probléma sokrétű. Már csak azért is nehéz kérdés, mert a drónok alkalmazása sok esetben rendkívül hasznosnak bizonyult az emberiség számára: a bűncselekmények felderítésétől kezdve a mezőgazdaságban való alkalmazásig, számos területen előrelépést jelent használata. És a madarak esetében sem fekete-fehér a kép, hiszen számos olyan esetről is hallani, amikor drónokkal segítenek az elektromos vezetéken fészkelő madaraknak, sasfészket mentenek meg, vagy éppen a kihalás szélén lévő madárfajnak segítenek a túlélésben. Én amondó vagyok, hogy mindenben az ész és a mérték legyen az irányadó. A hobbi és játék célú, hozzá nem értő drónozás esetében vagy komolyabb szabályok vagy komolyabb korlátozások kellenének, hiszen a mérleg hamar a károkozás és beláthatatlan következmények irányába billenhet.
A klímaváltozás komoly kihívás elé állítja az élővilágot, az állatok és növények egyaránt igyekeznek megfelelőbb éghajlatú területre költözni. Ám a növények nem tehetik meg, hogy szárnya kapnak, vagy elúsznak, mint az állatok - ugyanakkor a vándormadarak képesek több ezer kilométerre szállítani a magvakat. Sarki ludak (Anser caerulescens) vándorlása Forrás: Szerző: Veronika Answer Borókabogyó (Juniperus communis) Forrás: Szerző: Isidre Blanc A globális felmelegedés következményeként az állat- és növényfajok számára egyre inkább a hűvösebb földrajzi szélességek nyújtanak kedvező éghajlati feltételeket, ami átrendeződésre kényszeríti az élővilágot. Az állatok nagy része átvándorol a megfelelő klímájú területekre, a növényfajok túlélésének kulcsa azonban az, hogy milyen messzire tudják eljuttatni a magjaikat. "A jelenlegi éghajlatváltozás olyan gyors ütemben zajlik, hogy sok növénynek a szokásosnál sokkal messzebbre kell eljuttatnia a magjait" - mondta a tanulmányt vezető Juan Pedro González-Varo, a Cádizi Egyetem munkatársa, hozzátéve, hogy a vándormadarak ebben kulcsszerepet játszhatnak, mivel több kilométeres távolságokba képesek elszállítani a magokat.
Noha az összes európai vándormadár ugyanazt az irányt követi (tavasszal északra, ősszel délre repül), a tanulmány azt mutatja, hogy a z úgynevezett palearktikus fajok - a Közép-Dél-Európában vagy Észak-Afrikában telelő madarak - juttatják el a legnagyobb eséllyel az európai növényeket a hidegebb földrajzi szélességekre. "Megállapítottuk, hogy a hidegebb területeket célzó, északi irányú szétszórást csak kis számú vándormadárfaj végzi, amelyek egy részére fenyegetést jelent a vadászat" - jegyezték meg a szakemberek. forrás: MTI Akváriumi aranyhalak pusztítják a minnesotai tavak élővilágát Az emberek ritkán gondolnak bele, milyen hatalmas károkat okozhatnak azzal, ha szabadon engedik ártatlannak tűnő akváriumi... Megszünt a védettség, a wisconsini farkasok harmadát kiirtották Idén januárban 48 szövetségi államban vették le a szürke farkast a veszélyeztett fajok listájáról, aminek következménye az... Szabályosan megfőttek a tengeri kagylók a kanadai partoknál Nyugat-Kanadában hatalmas pusztítást okoz a hőhullám: eddig mintegy 500 ember halt meg, többfelé erdőtüzek tombolnak.
Elvándorol a madár... szerző: Petőfi Sándor Szalkszentmárton, 1846. március 10. előtt Információ erről a kiadásról Elvándorol a madár, Ha őszre jár Az idő. (Tavasszal azonban ismét visszajő. ) Száll... száll... viszi szárnya; Azon veszed észre magad, hogy már a Távolság kék levegőit issza. Olyan sebesen száll, Hogy eltünő álomnak véled. - A madárnál Mi száll tova még sebesebben?... az élet! De, mint a madár, ez nem tér többé vissza.